XXXI. Kandó Kálmán
Nyári Egyetem
2021.

Szép hagyomány az Óbudai Egyetemen, a határon túli magyar hallgatók számára megtartott Nyári Egyetem. Egy év kihagyás után az idei nyári vírushelyzet nem akadályozta meg rendezvényünk megszervezését, amelyet fokozott biztonsági intézkedések mellett, és kissé csökkentett létszámmal, de személyes jelenléttel tudtunk megvalósítani 2021. augusztus 14 és 21. között az egyetem székesfehérvári kampuszán. Az Óbudai Egyetem stratégiai céljának tekinti a kapcsolattartást a határon túli magyar anyanyelvű hallgatókkal. Az első alkalommal, 1982-ben szerveztünk a határon túli magyar hallgatók számára ilyen rendezvényt a Híradásipari Intézetben. Akkor csak négyen tudtak eljönni Budapestre, de később a politikai helyzet (utazási lehetőségek) javulásával, a ’90-es években már sokkal többen tudtak részt venni. A 2002-es évben több mint 100 hallgatóval, és több párhuzamos szekcióban tudtuk megtartani ezt az oktatási formát. Idén 20 határon túli magyar anyanyelvű egyetemi és főiskolai hallgató valamint kísérő oktatóik vettek részt a XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetemen.
 20210824 01
A XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem ünnepélyes megnyitóját Székesfehérvár Megyei Jogú Város városházájának Dísztermében rendeztük. A város nevében Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár város polgármestere, az Óbudai Egyetem részéről Dr.Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes, Dr. habil. Györök György az Alba Regia Műszaki Kar dékánja és Nagyné Dr. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes köszöntötte a Nyári Egyetem részt vevőit. Polgármester Úr a rendezvény végén körbevezette a hallgatókat a székesfehérvári városházán.
 Plenáris előadást Dobos Sándor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adjunktusa és kiadói részlegének vezetője tartott „A mai Kárpátalja területének elmúlt 100 éve a 20. századi impériumváltások tükrében. A régió közigazgatási beosztásának és községneveinek rendezései” címmel, valamint Dr. Busics György c. egyetemi tanár tartott a „Székesfehérvári városháza” címmel.

            A XXX. Jubileumi Kandó Kálmán Nyári Egyetemre Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból, és a Délvidékről sőt németországi főiskoláról is vártunk egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő magyar anyanyelvű hallgatókat. Nagyon örültünk, hogy Kárpátaljáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról tudtunk idén is hallgatókat fogadni.
A szakmai előadásokra szinte az egyetem minden karáról jelentkeztek kollégák, ezen kívül külső előadók is gazdagították a programot.

Előadóink

  • Borbély Endre , főiskolai docens, ÓE KVK
  • Bosnyákovics Gabriella, tanársegéd, ÓE YMK
  • Dobos Sándor, adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
  • Dr. Busics György, c. egyetemi tanár, ÓE AMK
  • Dr. Horváth Sándor, c. egyetemi tanár, prodékán ÓE BGK
  • dr. Legeza László , c. egyetemi docens ÓE BGK
  • dr. Nagy Rezső , főiskolai docens, ÓE AMK
  • Dr. Némedi Imre , Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
  • Dr. Pogátsnik Monika, docens, oktatási dékánhelyettes, ÓE AMK
  • Dr. Sugár Viktória, docens, mb. intézetigazgató ÓE YMK Építészmérnöki Intézet
  • Dr. Szabó Lóránt , adjunktus ÓE RKK Környezetmérnöki Intézet
  • Dr. Udvardy Péter , docens, ÓE AMK Mérnöki Intézet
  • Dr. Vakulya Gergely, tudományos munkatárs, ÓE AMK Természettudományi és Szoftvertechnológia Intézet
  • Lévai Ferenc , Aranyponty Zrt. Elnök vezérigazgató
  • Szabó Rudolf ,  ny. docens Rejtő Sándor Alapítvány
  • Dr. Varga Péter János, adjunktus, ÓE KVK Hiradástechnika Intézet

20210824 02
A szakmai előadások mellett a robotlaborban és a Titkok Háza Tudományos Élményközpontban gyakorlati ismereteket is szerezhettek a hallgatók.

20210824 03

A Nyári Egyetemet Borbély Endre docens, Nagyné dr. Hajnal Éva docens, Tóth Erzsébet Andrea, Vincze Tiborné, Fejes Gábor mestertanár szervezte, a HÖK képviseletében Bartalis Noémi, Grósz Bernadett, Kovács-Katona Gréta, Nagy Máté Márk segítette az esemény megvalósítását.
Ismertettük, hogy az anyaországban Hungaricumként Tudományos Diákköri Konferenciákat szervezünk a hallgatók kísérletinek, kutatásainak és az eredményeinek bemutatására. Az Óbudai Egyetemen is minden félévben tartunk ilyen hallgatói konferenciát. Ismertettük a TDK jelentőségét és a lebonyolítás rendjét. Meghívtuk az aktív tervező és kivitelező hallgatókat a házi konferenciánkra, valamint buzdítottuk őket, hogy szervezzenek ők is az egyetemükön ilyen hallgatói kutatói TDK konferenciákat. Temesvárott és Marosvásárhelyen már szépen működik a TDK.
Szakmai programokról is gondoskodunk az előadásokon kívül. A Paksi Atomerőműben tettünk gyárlátogatást.

20210824 04

Szakmai előadásokon és bemutatókon kívül különböző kulturális programokat is szerveztünk (Székesfehérvár, Budapest, Velencei-tó, Balaton, Bory vár megtekintése).
Részt vettünk Velencei-tavi kenutúrán.

20210824 05

 Székesfehérváron egy interaktív városismereti foglalkozás keretében ismerkedtek a város történetével, nevezetességeivel, látogatást tettek a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban.

20210824 06

A Bory-várban a várépítő dédunokája, kedves kolléganőnk, Dr. Pogátsnik Monika mesélt és végigvezette a csoportot a várban. A várat Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész és építészmérnök, a Képzőművészeti Főiskola szobrásza és a Műszaki Egyetem építész tanára építette, saját tervei és fantáziája alapján 40 nyáron keresztül, emléket emelve a hitvesi szeretetnek és művészi álmainak.

20210824 07

A XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem a részt vevők megtekintették a Magyarország Országgyűlés Parlamentjének épületét is, ahol a Szent Korona mellett összeszorult szívvel elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

20210824 08

Részt vettünk az augusztus 20-i ünnepségen, megkóstoltuk az Ország Tortáját,

20210824 09

megnéztük Budapesten a tűzijátékot,

20210824 10

A rendezvény lezárásaként egy díszvacsorát tartottunk, ahol értékeltük a hét eseményeit és kiosztottuk az okleveleket a résztvevőknek.

Köszönetünket fejezzük ki a XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem sikeres lebonyolításáért az Óbudai Egyetemnek, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karnak, az Alba Regia Műszaki Karnak, a Kandó Alapítványnak, Székesfehérvár Megyei Jogú Városnak és polgármesterének, valamint lakóinak, a Székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálónak, a Magyar Országgyűlés Parlamentjének, a Bory- Vár Alapítványnak, , a Rétimajori Aranyponty Zrt-nek.
Köszönjük a részt vevő határon túli magyar anyanyelvű hallgatóknak, hogy elfogadták meghívásunkat és eljöttek hozzánk. Köszöntjük szüleiket és a felkészítő oktatóikat, tanáraikat.
A XXXI. Jubileumi Kandó Kálmán Nyári Egyetemről különböző sajtóorgánumok is beszámoltak. Többek között a Fejér megyei Hírlap, a Fehérvár Újság, a Fehérvár TV.
Sajtónyilvánosság:
Fejér Megyei Hírlap augusztus 17-i száma
https://www.fehervartv.hu/video/index/35062

Gyorsan elröpült az együtt töltött hét, ami alatt barátságok formálódtak. Jövőre mindenkit visszavárunk!

Székesfehérvár 2021.augusztus 16.

Dr. Hajnal Éva és Borbély Endre
Nyári Egyetem vezetői


XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem
2021. augusztus 14-21.

Szép hagyomány a határon túli magyar mérnök és informatikus hallgatók számára megtartott Nyári Egyetem, amelyet az idén is megtartunk az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán Székesfehérvárott a Kandó Alapítvány, az ÓE Alba Regia Műszaki Kar és az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar közös szervezésében a határon túli magyar egyetemi és főiskolai hallgatók részvételével.

Program: A nyári egyetem szakmai előadásokból, csoportban végzett projektfeladatból, szakmai kirándulásból áll, amelyet egy jó hangulatú csoportban élvezhetsz! A nyári egyetemet több egyetem a szakmai gyakorlatba beszámítja, a részvételről igazolást állítunk ki!

Költség: A nyári egyetem költségeinek nagy részét támogatásból finanszírozzuk.  A résztvevőknek biztosítjuk a szállást, a programokban való részvételt és napi két étkezést (reggeli, ebéd). A résztvevőknek kell megoldani az oda és visszautazást.

Előzetes jelentkezés jelentkezési lap kitöltésével. Mivel az idei évben a koronavírus járvány miatt minden program bizonytalan, ezért a jelentkezési lap kitöltése egy előzetes jelentkezést jelent, amelyet augusztus elején még egyeztetünk.

Információ: Az alábbiakban megtekinthető a tábor tavalyi programjának ismertetője. Az idén új témákkal, a tavalyihoz hasonló formában, de rövidebb időtartamra tervezzük a programot. Információ az ismertetőből, videoból kapható, az esetleges kérdésekkel forduljanak a szervezőkhöz (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ).

A XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem részletes programja (pdf)

Előadók (pdf)

Honlap: http://tamop422b.amk.uni-obuda.hu/index.php/projektek/nyari-egyetem

Youtube: https://youtu.be/jn3vv7AJfuM

Érkezés: 2021.08. 14-én szombaton

Hazautazás: 2021. 08. 21-én szombaton.

Szállás: Kollégiumi elhelyezés 2-3 ágyas szobákban az egyetem kollégiumában

Kandó Nyári.Egyetem 2021